Mosdó duguláselhárítás

A fürdőszobai mosdó duguláselhárítás esetén nem feltétlenül szükséges duguláselhárító szakember hívása, házilag is megoldhatjuk a problémát, már ha az könnyebb jellegű. Sokfajta vegyszer áll rendelkezésre, hogy házi körülmények között magunk is elboldoguljunk, ám ha mégsem járunk eredménnyel, érdemes szakemberhez fordulni.

De mitől dugulhat el a mosdó?


Általában szintén ugyanazok lehetnek az okok, mint a kád vagy zuhanyzó esetén. A szőrszálak, hajszálak okozzák a legtöbb gondot, még akkor is, ha nem itt mosunk hajat. Óhatatlanul is belekerülnek a mosdó lefolyóba, majd a fogkrémekkel, kézmosó szappanokkal egyéb tisztasági- vagy szépségápolási szerekkel keveredve egy nyúlós masszává összeállva okozza a mosdó dugulását. Első dolgunk, hogy miután észleltük a problémát, próbáljuk felülről kiszedni a lerakódásokat.

Ilyenkor gumikesztyű használata ajánlott. Benyúlva a lefolyóba két ujjunkkal ki is tudjuk venni a dugulást okozó szennyet. Ám ha az mélyebben van, próbálkozhatunk vékonyabb dróttal is, melynek a végét kampószerűen meghajlítjuk, így abba beleakad a lerakódás. A mosdó duguláselhárítás esetén megoldás lehet még a wc pumpa is, mely használat közben vákuumot képez a lefolyóban, így kimozdítja a dugulást okozó koszt, amely így könnyebben tud távozni.
A háztartási boltokban már rengeteg olyan szer van, ami hatékony lehet ilyen kisebb dugulások esetén. Érdemes tehát néhány egyszerű próbát tegyünk házi körülmények között is:
– Konyhasó: öntsünk a lefolyóba fél pohár konyhasót, majd közel egy órai várakozás után öntsük nyakon forró vízzel.
– Szódabikarbóna-ecet: tegyünk 3 kanál szódabikarbónát a lefolyóba, majd öntsünk rá 3 dl ecetet. Amikor elkezd habozni, önthetünk rá egy kis forró vizet, majd néhány óra után mossuk át a rendszert és kész is vagyunk.
– Kóla: bizony ez az üdítő italnak vásárolt, fogyasztott szer kiválóan alkalmas a dugulás enyhébb formáinak elhárításában. Használhatjuk a konyhában, fürdőszobában, kádnál. Öntsünk bele egy, másfél liter kólát a lefolyóba, majd hagyjuk állni benne akár egy éjszakán át is, majd mossuk át a lefolyót és akár csodát is láthatunk, mert a víz szinte suhan a lefolyóban.
– Trisó és egyéb szerek: Öntsük a vegyszert a lefolyóba és néhány órai várakozás után forró vízzel öblítsük át a lefolyót.

A mosdó duguláselhárítás alkalmával a haladóbbak házi körülmények között megpróbálkozhatnak az alsó szifon szétszerelésével is, amennyiben a fent felsorolt megoldások nem vezettek eredményre.

Mindenképpen megfelelő szerszámokkal kezdjünk neki a szerelésnek, és kellően óvatosan kezeljük a kérdést.
Figyeljünk a sorrendre, hogy melyik rész melyik után következik, illetve melyik tömítésnek melyik a helye, mert az összeszerelésnél is ugyanígy kell eljárjunk, ugyanis a gondok mindig az összeszerelésnél kezdődnek.

A szétszedett részeket alaposan tisztítsuk meg, majd a falban levő csőrendszert is mossuk át. Erre célszerű lehet, ha olyan hosszú a zuhany csöve, hogy beér a lefolyóba, így azt bevezetve, nagy nyomással átöblíthetjük a fali részt is. A modernebb lefolyó alkatrészek már műanyagból készülnek, illetve flexibilis cső is kapható, mely a legegyszerűbb fajtája a lefolyóknak. Ám ha nekünk még fémből van a szerelvényünk, na, ott kell résen legyünk, mert még a korrózió is problémát rejt magában, ugyanis az alkatrészek el is törhetnek.

És most jön a neheze, az összeszerelés. Ha jól figyeltük, hogy melyik rész következik, szerencsénk van. Azonban ha nem, ott maradunk egy megtisztított, ám szétszerelt lefolyó rendszerrel, amivel valójában nem kerültünk közelebb a használhatósághoz.
Ha csak egy javaslatunk lehet, akkor az az lenne, hogy ha nem biztos magában mindenképpen forduljon szakemberhez, akinek ez a munka rutinmunka.

Mosdó duguláselhárítás garanciával, azonnali kiszállással, baráti áron. Budapesten és Pest megyében.

Duguláselhárítás azonnal, garanciával, fix áron, non stop, falbontás nélkül: +3670-2917-864